Oly lompos volt és lucskos, 
A szőre sárga láng, 
Éhségtől karcsú, 
Vágytól girhes, 
Szomorú derekáról 
Messze lobogott 
A hűvös éji szél. 


Futott, könyörgött. 
Tömött, sóhajtó templomok 
Laktak a szemében 
S kenyérhéját, miegymást 
Keresgélt. 


Úgy megsajnáltam, mintha 
Belőlem szaladt volna 
Elő szegény kutya. 
S a világból nyüvötten 
Ekkor mindent láttam ott. 

Lefekszünk, mert így kell, 
Mert lefektet az este 
S elalszunk, mert elaltat 
Végül a nyomorúság. 


De elalvás előtt még, 
Feküdvén, mint a város, 
Fáradtság, tisztaság 
Hűs boltja alatt némán, 
Egyszer csak előbúvik 
Nappali rejtekéből, 
Belőlünk, 
Az az oly-igen éhes, 
Lompos, lucskos kutya 
És Istenhulladékot, 
Istendarabkákat 
Keresgél. 


1924 József Attila