Este fél 10, csörög a telefonom egy gyerek, egy 13 éves kislány kér segítséget egy kutyushoz.

Délután 13 óra körül talált egy fekete, öreg nagytestű kutyát.

A kérdésemre, hogy miért engem hívott aki közel 300 km-re van, a válasza csak annyi volt mert senki nem segített.

Helyi szervezeteket, alapítványokat, Budapesti neves menhelyeket is hívott, de senki.

Olyan válaszokat kapott ami felfoghatatlan, hiszen egy kislány kért segítséget.

Volt aki egyszerűen rányomta a telefont, volt aki kioktatta, hogy vasárnap van és ez az ő pihenő napja, de a legdurvább az a válasz volt, hogy hagyja ott majd a sors megoldja.

Én mint magánember, este fél 10-kor telefonálásba kezdtem, ki van a közelbe, ki tud oda menni.

Egyik barátnőm szó nélkül kocsiba pattant, pedig neki az út 230 km volt, de nem gondolkodott.

Mire oda ért késő éjszaka volt.

A kislány egy fa alatt aludt a kutyával össze bújva.

Barátnőm gyorsan kocsiba rakta a kislányt és a kutyát. Haza vitte a gyereket a szüleihez, akiknek felsem tünt, hogy nincs otthon a lányuk.

Barátnőm a kutyát haza vitte magához, megfürdette, megetette. Nem lesz gazdikereső, mert öreg fekete és nagy, meg úgye esélytelen és a sorsára kellett volna hagyni.

Egy 13 éves gyerek nem hagyta.

Megtanultam az évek alatt, hogy a nagy neves szervezetektől ne kérjek segítséget, mert nem segítenek, de az hogy egy gyerek kér segítséget és kioktatják, megalázzák az minden határon túl megy.

A kutyus jól van. Ma megy orvoshoz. Kb. 11-12 éves lehet.